Zoológusként a sáskákat, pókokat, madarakat és vonulásukat tanulmányozta, a halakat kutatta, néprajztudósként a halászat és a pásztorkodás témája izgatta, ezeket ősmesterségekként értékelte, kiváló ősrégészként felismerte a bükki ősemberleletet, ennek elismertetéséért legalább olyan heves harcot vívott, mint nyelvészként a nyelvújítók túlkapásai ellen. E csaták közti "békeidőkben" azon dolgozott, hogy a halászat és a pásztorkodás nyelvkincsét, a népnyelv kifejezéseit gyűjtse. A létező magyar kifejezéseket a tudományos nyelvbe is beemelje. Mindemellett pályáján fontos szerep jutott a publicisztikának, az ismeretterjesztésnek, a fényképészetnek, valamint a művészi színvonalú természet- és néprajzi hitelességű hangszer-ábrázolásoknak.
Az ezerarcú tehetség sokszínű tevékenysége kapcsán a közös nevezőt – minden részletre kiterjedő figyelmén túl – szenvedélyessége jelentette. Heves elhivatottsága, hajlíthatatlan jelleme tette nyíltszívű szabadságharcossá. Politikusként, tudományszervezőként, közéleti személyiségként, de mindenek előtt igazi véleményformálóként pályája csúcsára érkezett. A Breznóbányán (ma Brezno, Szlovákia) született tehetség, felvidéki német származása ellenére gyerekkorától magyarnak vallotta magát, 7 évesen már tanulta a nyelvet, nevét Carl Otto Herrmannról magyarosította. Iskolai tanulmányait Miskolcon kezdte. Az apai örökségként kapott érdeklődés a természet, elsősorban a madarak iránt és a számos ismeret, pályakezdőként egyenesen a Kolozsvári Múzeumba röpítette – ahol konzervátori állást kapott. Az „utolsó erdélyi polihisztor” Brassai Sámuel mellett hamar a város kulturális életének egyik központi szereplője lett. Nemsokára a gyöngéd szerelem is utolérte, Jászai Mari, a valódi őstehetséggel megáldott színésznő személyében.
A szakmai elfogadtatást a Királyi Magyar Természettudományi Társulat ösztöndíján megírt, Magyarország pókfaunája című 3 kötetes, magyar és német nyelvű könyve hozta el számára. Hamarosan a budapesti Nemzeti Múzeumban kapott zoológus állást, majd egy véletlen következtében tette egyik legjelentősebb felfedezését: balatoni halkutatása során felismerte a halászok munkamódszereinek, eszközeinek, kifejezéseinek ősiségét és veszélyeztetettségét.
Ettől a pillanattól fogva érdeklődése a halászat felé fordult, két kötetben és mintegy ezer oldalon megírta A magyar halászat könyve című munkáját. Később a pásztorkodás eltűnő mestersége örökségének is gyűjtőjévé vált, majd újabb alapozó kötetekkel járult hozzá a magyar néprajz irodalmához.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Herman_Ott%C3%B3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése